Kígyókkal élni: Vajon észreveszed?

demon.pngVan szerencsém pár házasságba belelátni, és pár munkahelyre vagy épp kapcsolatba belesni. Ne értsd félre, nem vagyok kukkoló, inkább csak tanácsot kérnek, miért érzik magukat "furcsán".

A világot két nagy meghatározó energia mozgatja. Ezt nevezhetjük a jónak és rossznak, vagy a sötétnek és a jedi erőknek. Hívd, ahogy szeretnéd, de inkább tanulj meg különbséget tenni a két erő között.

(Nem, nem vagyok Star Wars hívő, és az emberek nem az ufóktól származnak szerintem...)

Ismerek olyan családot, ahol a férfivel eleinte nem tudtam rájönni, hogy mi a bajom. Csak azt éreztem, hogy valami nem stimmel. A nő nagyon csendes, visszafogott. A férfi látszólag tele van álmokkal, csupa-csupa lila köd az életük. De ez csak a látszat. A gyerekek is látszólag rendben vannak. De akkor hol a baj?
Egyszer kiderült, hogy a kedves és visszafogott hölgynek konkrétan semmi szava a családban. Egyedül, önállóan nem dönthet semmiről, sőt, igazából csak van, de a kapcsolatban ő egy senki. Bólogat és elviseli a férfi zsarnokságát. 

Energetikai szinten, ha érzed, hogy valakivel valami nincs rendben, akkor az azt jelenti, hogy nem tudsz vele energetikailag azonosulni. Sokszor csak idő kérdése, és rá fogsz jönni, hogy miért. Lehet, hogy időközben még vita sem alakul ki közöttetek, de érezni fogod azt, hogy bármikor szóba jön az illető neve, neked már a gyomrod is összerándul. Pedig semmi kárt nem okozott neked. 

Ha egy emberrel szeretsz találkozni, akkor az várhatóan a jó oldalon áll. Ha Te nagyon mélyponton vagy, akkor is a magasabb rezgésszintjével fényt hoz az életedbe. Maximum izgulsz a találkozás miatt, de ez egy jó értelembe vett izgulás, mint amikor a gyermek várja a karácsonyt, mert tudja, valami jó dolog várja a fa alatt.

Ha viszont olyan emberrel találkozol, aki unszimpatikus, akkor akarva-akaratlanul is feszült leszel. Ha van némi testtudatosságod, akkor ezt hamar észre is veszed. Krónikus esetben (ha valaki annyira rossz energiájú másokra), akkor elképzelhető, hogy a találkozás előtt már gyomorideged van, vagy hasmenés és más tünet is jelentkezik.

Itt nem keverendő össze az iskolai felelések okozta stresszel, hanem inkább az olyan találkozásokra gondolok, hol nincs tétje az eseménynek.

Éreztél már olyat, hogy pl. a buszmegállóban közel jött valaki hozzád, és anélkül, hogy beszélt volna vagy érezted volna a ruhája illatát vagy bármit, rögtön félre kellett húzódj?

A hatalmas energetikai különbségek okozzák sokszor ezeket, és itt már az aura fogalmát is belevonhatjuk a dologba.

Az igazi sötét erőkkel dolgozó emberek környezete sokszor droid módjára követi őket, nem kérdeznek, csak vakon cselekednek. Nézd meg a nagy hadvezéreket! Sokszor senki nem érti, hogy lehetnek olyan erősek, olyan nagy követőtáborral megáldva. A lényeg a személyes erőn van. A hétköznapi emberek nem tudnak nagy tömegeket megmozdítani. Akik igazán nagy jó, vagy épp rossz erőkkel dolgoznak képesek csak embereket ilyen szinten irányítani. De házasságokon belül ez sokszor rejtett módon is üzemel. Elnyomott nők és elnyomott férfiak is vannak ezerszám a világon, akik észre sem veszik, hogy behálózták őket. De ha észreveszik, akkor sem tudnak elszabadulni. Sokszor ők maguk sem tudják miért képtelenek elválni. Egyszerűen csak nem tudják megtenni. De a háttérben ezek a titkos erők munkálkodnak. A kígyók, akik akár öltönybe is bújhatnak, és csak akkor győzheted le őket, ha tudod, mi a titok és mögé látsz a rejtett mozgatóerőnek.

Többek között a napi relaxáció és meditáció is nagy segítségedre lehet ebben, de erről egy következő részben fogok írni.

Ha már észrevetted magadon, hogy elnyomás alatt élsz, az már fél siker....de ne várd meg míg baj lesz, hanem kérj valódi segítséget, hogy ki tudj lépni ebből, legyen az akár házasság, kapcsolat vagy épp munkahely.

 

HA TETSZETT AZ ÍRÁSOM, OSZD MEG MÁSOKKAL IS! HA VAN KÉRDÉSED VAGY VÉLEMÉNYED, SZÓLJ HOZZÁ ITT A BLOGON, VAGY KOMMENTELD A FACEBOOKON!