Boldogság-irigység avagy miért utálnak, ha neked jó?

Érdekes dolog az emberi gondolkodás, még furcsább ha magyar mentalitás is társul hozzá. Történetesen egy újabb irigységi faktornak számít mások boldogsága is és mielőtt azt gondolod, hogy nem csináltál semmi rosszat, elég az, ha boldog vagy. Hidd el nekem, lesz aki utálni fog érte.

Szögezzük le, hogy boldognak lenni jó dolog és minden értelmes ember erre törekszik. Mindenkinek más a módszere, míg egyesek belülről fakadva is tudnak a legnehezebb helyzetben is örömöt érezni, addig másoknak a pálinka sem segít. Így vagyunk "összeszerelve".

Történt a "minap" egy botrányos szervezésű, botrányos rendezvény, ahol az árusok nagy százaléka már az első nap maga alatt volt, már csak a helykiosztás miatt is. A harmadik napra kb mindenkit utáltak, akinek szemlátomást jobb kedve volt, mint nekik, egymást lehúzva, csendben, a "vigyázz jön" jeligére jelképes csendben ücsörögve. 

Érdekes volt kívülről nézni, míg mi pörögtünk és igyekeztünk kihozni a legrosszabból is a legjobbat. Vajon kinek van igaza? Melyik nézőpont az "egészségesebb"?

Ha sikeres akarsz lenni (nem szeretnél, nem lécci, hadd legyek az...hanem akarsz), akkor igenis mosolyogni kell akkor is, ha süllyed a hajó. Hátha felemelheted még. Jelen esetben mindenki kifizette szépen a helypénzt, vagyis beletett anyagi oldalról is a borzalmas buliba rendesen. Ott volt. Három napot. Akkor miért ne tegyen meg mindent annak érdekében, hogy pluszban jöjjön ki? 

Ha energetikailag nézzük, ahol az első nap összeomlással indult a nap, ott várható volt, hogy a többi is hasonlóan sikertelen lesz. Nem azért mert nem volt több ember (mert nem volt), hanem mert eleve azt a keveset sem akarta az ember igazán, belülről jövő örömmel kiszolgálni. Furcsa dolog ez...de sokan estek bele ebbe a helyzetbe. 

Talán ez volt az a rendezvény, ahol nem voltak JÓ és ROSSZ helyek, nagyjából mindenkinek hasonlóan vacak volt, beleértve azt a szívderítő szombatot is, ahol a szél beemelte a sátrunkat a tóba, összeborult és szétfeszült az asztalunk és rádőlt egy adag üveges Diólekvárra és Lecsóra. De míg mások ebbe összeborultak, addig mi felszívtuk magunk és igenis jól éreztük magunk egészen addig, míg valaki a pultunk előtt állt. Viccesen a velünk szemben álló faházban megjegyezte a napját igencsak kritikán alulinak értékelt árus: "Lehet, hogy nem hiszel benne, de én vízéren állok" - mondta cinikusan. Bármi lehetséges. Az árusok két részre szakadtak: az egyikek beletörődtek a hétvégébe, másik fele viszont "küzdött" azért a pár betévedő látogatóért is, hogy mosolyogva és örömmel kiszolgálja, még akkor is, ha csak kóstolni akartak pár lekvárt, szószt vagy csokit. 

Ki csinálta jól? Miért szakadt ketté az ugyanabban a hajóban evezők tábora? A válasz egyszerű: gondolkodásmód. Egyszerűbb azt mondani, hogy "idegesít a lelkesedésed, hagyd már abba", minthogy felvegye a magasabb energiaszintűnek a zsizsgését és átvegye a lelkesedéséből akár csak egy kicsit is. Érdekes volt látni ezt és néhol kettős érzelmeim voltak vele kapcsolatban: sajnáltam is őket, másfelől meg nem értettem, miért nem harcolnak kicsit jobban az érdekeikért. Itt az érdek a helykiosztás, a vevők megnyerése ugyanúgy, vagy bármi, ami neki fontos. Főleg, ha végsősoron kiderült, hogy mindenkit "odakuncsorogtak", hogy naaa lécci, csak Ti hiányoztok a csapatból...

Mindenki másban keresi a hibát. Korábban már írtam a konkurenciákról gondolt véleményemről egy másik blognak riportként, de talán itt is aktuális. Amikor valaki azt gondolja, hogy mindenki konkurencia neki egy vásárban vagy piacon (legyen az falu, város, fesztivál vagy egyéb), akkor nem a céllal foglalkozik. A cél az lenne,hogy a saját termékét/szolgáltatását a legmagasabb szinten művelje és azt a leendő vevői elé tárja. Ha a célon tartod a szemed, akkor nem bocsátkozol olyanba bele, hogy neked miért nem megy, hanem azon dolgozol, hogy miért mehetne jobban? Nem azzal foglalkozol, hogy a konkurenciát figyeled és utálod, hanem azzal foglalkozol, hogy mit tanulhatsz tőle, amitől te is nagy lehetsz (ha ő az). Nem a másikban keresed a hibát, hanem a hozzáállásodban. Mert mindenből lehet jobbat kihozni, csak akarni kell. 

Miért érdekes ez itt kishazánkban? Valahogy úgy vagyunk összeszerelve, hogy az irigykedés hamarabb indul el, mint az önelemzés. Az építő kritikák helyét csak a káros vélemények váltják fel, és a könnyebb utat választják sokan: dögöljön meg a szomszéd tehene is, nem igaz? Pedig minden csak a gondolkodáson múlik. A gondolkodásból fakad a hozzáállás is. 

Mindenkinek lehet rossz napja, de nem árt, ha ezt kezelni tudja.